Köszöntő

A mézeskalács sütése mindig ünnep.  Részese lehet ennek bárki, aki eddig még nem is próbálta.   Mézeskalácsok a Galériában megtekinthetők.

Megpróbáltam az oldalra feltenni képeket, hasznos linkeket, díszítési ötleteket,  recepteket,  mely segít belekóstolni a mézeskalács-készítés fortélyaiba. Minden kedves érdeklődőnek  jó nézelődést, olvasgatást  az oldalamon. Kozma Márti


Tag:

2 válasz to “Köszöntő”

  1. Markó Ferenc Írta:

    A művészi alkotás leglényegesebb tényezője az eszme, a gondolat, vagy, mondjuk, a mézeskalács. Tehát első sorban az, amit az alkotó mondani, kifejezni, megörökíteni akar. Érzések, behatások, átélt helyzetek oly módon hatottak lelkére, hogy annak titkos műhelyében, ellenőrizhetetlenül minden megfigyelés s elemzéstől, megszületik az eszme, a gondolat s létjogot követel. Mint felkiáltás áll elő s a megvalósításra sarkalja a művészt. És megkezdődik a küzdelem, látható, határozott formába önteni úgy és akként az eszmét, amint lelkében él. Azzal az igazsággal, azzal a mélységgel s erővel, amint jelentkezett.
    Csak gratulálni tudok a munkádhoz. A kezed nyomán látszik lelked szépsége.

  2. fmarko Írta:

    Az alkotás nemcsak ott van jelen, ahol az ember nagy történelmi jelentőségű műveket teremt, hanem mindenütt, ahol az ember elképzel, kombinál, változtat, valami újat teremt, bármilyen szegényesnek is tűnjék az a zsenik alkotásához képest. (Vigotszkij, 1967)

Válasz

Kérlek lépj be hozzászólás írásához.

Vidéki stílusban

Kedvelem a vidéki stílust és a ...

Bezár