„ A mézeskalácsosság a legszellemesebb mesterség. Nem a Mercur patronátussága alatt áll, hanem az Ámoré alatt. Csupa merő szerelem, csupa incselkedés. Nem is mesterember a mézeskalácsos, hanem poéta. Hangulatot ébreszt, mosolyt fakaszt az ajkakon, elpirulásra kényszeríti az arcokat a süteményeivel.” (Mikszáth Kálmán)
A mézeslepény és a mézsör készítésének titkát Magyarország területére kb. 2000 évvel ezelőtt a Dáciát és Pannóniát meghódító római katonák és telepesek hozták magukkal.
Sajnos a népvándorlás vihara a római birodalommal és kultúrával elsöpörte a mézeskalács készítésének ismeretét, s csak az ásatásoknál kerültek elő a szép római kori korongon készült szürke és vörös mézeskalács cserépformák.
Magyarország területén már valószínűleg az Árpád-korban is foglalkoztak a mézes tészták készítésével. 1597-ben egy levéltári iratban már megjelenik a mézesbáb szavunk. 1619 –ben pedig Boros Tamás, Bethlen Gábor bizalmi embere arra figyelmezteti a fejedelmet, hogy ne felejtsen el küldeni brassói mézeskalácsot a török vezérnek, mert ilyen apró ajándékokkal lehet fenntartani a barátságot.
Sokáig a mézeskalács azon kevés „művészi alkotás” közé tartozott , amely minden falu legkisebb viskójába is eljutott. A művészien faragott ütőfákkal megformázott mézeshuszár, betlehem, mézesszív.
(Forrás: Szabadfalvi József: Ötödfél évtized terméséből. Néprajzi és művelődéstörténeti tanulmányok. Officina Musei 7. Miskolc, 1998. 8. oldal.)
Római harci kocsi. Lepénysütő minta a Pcatus műhelyből. 1-2. század. Aquincumi Múzeum, Budapest
Forrás: Tar Károly: Erdélyi mézeskalács http://mek.niif.hu/01700/01705/html/
Kik is voltak a kontárok? Erre fény derül a "Mézeskalácsos Tanoda" 2. részében.
